Járatlan utakon fesztivál. 1.rész: A frusztrált vándor(ina)

Pontosan nem emlékszem mikor, talán az ősz elején kérdezte emailben Vándorboy, azaz Csonka Gábor, a "legnagyobb utazó", és egyben a Járatlan utakon fesztivál atyja, hogy tartanék-e előadást a decemberi fesztiválon.
Sokáig válaszolatlanul hagytam, nem gondoltam, hogy ott a helyem. "Áh, fel sem tűnik, ha nem válaszolok."  Annyi remek utazó van a világon, akik sokkal több időre és távolabbi helyekre eljutottak, vagányabbak, bevállalósabbak, hiszen stopplonak, teljesen kiszámíthatatlanul jönnek-mennek, én meg jelölt úton mentem, ráadásul a Caminot ma már mindenki ismeri. Én "csak" a Caminot jártam. Ráadásul 2szer. Igaz, hogy másodszor hosszabban, na de akkor is.. ez Európa. Mi érdekeset tudok adni ezek között a remek utazók között, akik bizonyára bejárták az egész világot? Megjegyzem akkor még fogalmam sem volt kik lesznek az előadók, de már előre mindenkit jobbnak és érdekesebbnek gondoltam.
Aztán Vándorboy ismét megkérdezte, hogy akkor mi van. Visszaírtam, hogy köszönöm, hogy gondolt rám, de biztos, hogy az én Caminomnak is helye van ott?  Írta, hogy igen, a Camino mindig aktuális. Oh, mennyire igaz, gondoltam. Ráadásul mindenki Caminoja más és más. Jól van, megoldom. Utazós fesztivál, majd beleteszek igazi utazós elemeket az előadásomba. Igent mondtam a meghívásra.

Kicsit elmélkedek e gondolatmenetemen.. miért vontam kétségbe, hogy ott a helyem?
Igen, többször tartottam már előadást.. (tehát nem lenne félnivalóm, tudom mivel jár) Na de.. eddig olyan helyeken adtam elő, ahova egyszerre csak engem hívtak az utam témában, magyarul nem kellett osztoznom a "dicsőségen". Jó, kivétel ez alól a Camino fesztivál, de az megint más volt, hiszen Caminos körökben jórészt ismertek. Akkor valahogy nem jöttek elő a komplexusok. Hiszen Camino Fesztivál.. frissen hazatérve a nagy útról.. egyértelmű, hogy ott a helyem, főleg, hogy meg is hívtak. Nem volt bennem para és kétség.  Az egyéb városokban, illetve Kaposváron meg tényleg minden előadásomkor a fókusz rajtam volt.
Lefordítva nagyon egyszerű és jelképes nyelvre: ahol csak én adok elő, ott "én vagyok a király(nő), hiszen nincs kivel osztozni, nincs verseny, nincs küzdelem ki a jobb. (Ez nyilván egy nagy hülyeség, a Járatlan fesztivál sem erről szól, nem párbaj, vagy viadal, vagy leggyengébb láncszem kiszavazó show, nincs jobb vagy érdekesebb történet és út! Mindenkié az!! csak azt próbálom bemutatni, hogy a tudatalattim, ha elszabadul, milyen gondolatokat képes produkálni..)

 Ha józan ésszel belegondolok, ha meghívnak egy előadás megtartására, az már eleve nem lenne kétségbevonható. Hiszen a felkérőt magát vonom ezzel kétségbe. Ő azért hív, mert úgy gondolja az én utam van annyira érdekes, hogy megosszam ezen a fesztiválon.. és megadja a bizalmat, hogy én erre képes is vagyok..  Akkor én mit kételkedek?
Valamiért úgy éreztem meg kell osszam veletek e lelki tusámat. Lehet, hogy ti is voltatok már így, hogy kétségbe vontatátok saját magatok és "produktumotok" (nem a legjobb szó, de most az előadás is vehető annak) képességét és jelentőségét.. a másik ember jobban hitt bennetek, mint ti saját magatokban.. Nálam ilyesmi volt.
Azt gondoltam így, hogy "megszűnik az egyed uralmam" (ezt is értsétek jól, oké? sosem gondoltam magam egyeduralkodónak, jelképesen értem) Magyarul osztoznom kell a "királyságban", már nem leszek olyan jó, ha csak nem teljesítek valami extrát.. A világban is ez van valahol, ha nem teljesítesz extra jól, már dobnak is arrébb.. ez felteszi a mércét, frusztrációhoz vezet.. pedig a "világnak" abszolút nem kell frusztrált ember. Ahogy senkinek. Kivétel lélekgyógyászoknak ellenérték fejében, de az más. A nagy frusztrációban pedig elfelejtjük, hogy a "világnak" valójában annyi kéne, hogy érezd magad remekül egy témában és add benne önmagad.. lazán.. (ha élvezed egyértelműen laza leszel benne.. ha számos próbálkozás után még mindig nem lennél benne laza, akkor nem a te asztalod, és akkor tovább kell keresni, hogy mi az, de ebbe most nem merülök bele.. De próbálkozni kell, az biztos..).
Szóval olykor hamis képeket kergetünk és hamis elvárásoknak akarunk megfelelni. A mérce amit meg akarunk ugrani, nem is létezik. Csak a mi kis fejünkben/tudat alattinkban. Csak el kéne hinnünk, hogy a mi utunkon/mi bőrünkben mi vagyunk a legjobbak! Senki sem járja olyan jól az én utamat, mint én, és senki nem mutat olyan jól az én bőrömben, mint én. Ez rám van szabva. A tied meg rád.
Utólag persze mindig okosabb vagyok és belátóbb. (már amiben... ebben most igen)
Szóval beláttam, elhittem, hogy ott a helyem.. oké, megyek! Wow, előadok a Járatlan fesztiválon! Ez fantasztikus! Oh, menyire nem gondoltam volna ezt másfél éve ilyenkor! Wow megyeeeek!! Hú, valami extra fantasztikus előadást fogok tartani! Háát, ez utazós fesztivál, hagyjuk a lelki dolgokat! Most azoknak nem lesz itt hely! Végre utánanézek a szintkülönbségeknek és domborzati viszonyoknak és a pontosan megtett km-eimnek. Hát az utazni vágyókat ezek érdeklik! Nem az, hogy milyen lelki nyomorultan vágtam neki! Új megközelítés, ez az! Tuti földrajzi előadást fogok kreálni!-- gondoltam..
... gondoltam...
Hogy mi lett a ebből az új szemléletváltási igyekezetemből majd folytatom..
Ahogy azt is, hogy frusztrációm elengedése és lelkesedésem tartott mindaddig, amíg el nem kezdett közeledni az első Járatlan utakon csapatépítő a többi előadóval..
Innen folytatom.. nem akarom, hogy egyszerre túl sokat kelljen olvasnotok. Jóéjt!

Dorina vagyok Magyarországról és Santiagoba megyek

Most, hogy készülök a járatlan utakon fesztiválra, ahol holnapután előadok, szokásomhoz híven halogatom a felkészülést. Itt van este 0.45 és most álltam neki. Aztán most, hogy végre nekiálltam, kitaláltam, hogy írok gyorsan egy blogbejegyzést, mert eszembe jutott egy jó kis gondolat, ami nem maradhat bennem. És ez ürügy, hogy addig se kelljen készülnöm.. 

Ezerszer elmondtam már, hogy az út szimbolikus. Ha még nem unjátok, akkor most is: Az út szimbolikus.  Itt is van egy kezdet és egy vég, egy első lépés, egy nehézség, egy segítség, egy nagy lendület, egy megtorpanás, egy pihenő, egy nagyobb akadály, egy hátráltató, egy segítő, egy elbizonytalanító, egy bátorító, sok öröm és sok sírás, erős hit, gyenge hit, már-már meghal a remény, de feléled, de mi nem adjuk fel és szépen így megyünk végig a célig, ami lehet Santiago, az Óceánpart, egy magas hegy megmászása, egy új munkahely megtalálása, egy vállalkozás alapítása, egy új termék bevezetése, önbizalmunk helyreállítása, a párunk megtalálása (lehető leggöröngyösebb út) és még sorolhatnám..  Ha van egy célunk jó ha leírjuk, hogy el ne felejtsük.. Ha elmegy a fókusz a célról, akkor letérünk az útról.. mindig vissza lehet találni, de jobb ha ott van az a fókusz, írjuk le az a biztos!

Én nem vagyok egy nagy cél leíró, sajnos ezzel küzdök a mai napig, hogy rávegyem magam. Na de: Az úton Santiago felé bármelyik országban voltak zarándokkönyvek itt-ott templomokban, kis kápolnákban, zarándokszállókon, zarándok „frissítő pontokon”. 

Ide általában beleírtam, hogy "Dorina vagyok Magyarországról és megyek Santiagoba."

 Főleg Magyarországon és Ausztriában (az utam első 2 országában) ez még elég ijesztően hangzott.. Fura volt vele szembesülni, ahogy leírtam.. Mintha nem is akarnám elhinni.. tényleg Santiagoba megyek? vagy csak úgy írkálom? 

Ausztriában volt egy nagy elbizonytalanodásom, ami valljuk be eléggé az eleje.. úgy éreztem nincs értelme tovább csinálni, olyan jó itt Ausztriában, annyira nagy szeretet vesz körül mindenhol, itt kéne maradnom dolgozni valamit, aztán meglátom. Befogadó családjaim tényleg egy kis szeretet burkot fontak körém, olyan jó lett volna ott maradni a meleg családi fészkekben.. a komfortzónában.. kitaláltam adok magamnak 2 hetet mire a Svájci határhoz érek, ha nem kapok semmi égi jelet a maradásra akkor megyek tovább. Kérésemet megfogalmaztam egy kis kápolna zarándokkönyvében:

Julinál, az utolsó szállásadómnál több napot is eltöltöttem, nehezen indultam meg, nagyon paráztam Svájctól. De úgy voltam vele, hogy megnézem azért azt az országot, ha nem jó még mindig visszajöhetek, hiszen közel van Ausztriához.

Lényeg az, hogy a zarándokkönyvvel szinte mindennap találkoztam valahol, így nap mint nap le „kellett”  írnom, hogy Dorina vagyok Kaposvárról és Santiagoba megyek.  Ott volt előttem leírva.. ahogy egyre leírtam kezdtem hinni benne, hogy én tényleg Santiagoba megyek. Hát ha már ennyiszer leírom csak nem kamuzok.. hittem benne.. Svájc nem váltotta be a hozzá fűzött félelmeket, sőt rengeteg szeretetet és segítséget kaptam ott is. Az újabb para Franciaország volt. Na, ott már nem lesznek szállásadók. Kénytelen leszek sátrazni, mi lesz ha elfogy a pénzem stb.. de úgy voltam vele, hogy azért megnézem azt az országot, és ha mégsem jön be visszafordulhatok, hiszen Svájc oly közel van. Franciaország sem váltotta be a hozzá fűzött félelmeket, nem akartam visszafordulni. Ott már biztos voltam benne, hogy eljutok Santiagoba. Mégpedig élve. Onnantól kezdve már 100 %-ig hittem benne. Majd jött Spanyolország, a várva várt, a reményteljes, az ismerős. Na, ott küzdöttem a legtöbbet. Nagyon fáradt voltam már, és rámtörtek a lelki fájdalmak, az emlékek, minden.. jött és jött. A rengeteg feldolgozni való.. Spanyolország eleje meggyötört. Közel a cél előtt. 

Napokig nem aludtam és mindenféle furcsa érzések környékeztek. Mintha már nem is ebben a dimenzióban járnék.. Aztán jött a „ne küzdj, hanem hagyd, hogy átmenjenek rajtad” felismerés. Tök mindegy, hogy fájdalmasak, negatívak, szorongatóak, hagyd.. jöjjenek, engedd őket.. ha küzdesz csak az időt nyújtod, a szenvedés idejét.. ha engeded hamarabb távoznak.. és így lett.. így íródtak felül az elmúlt év zarándokútjának emlékei és így kerültem vissza a jelenbe, hogy egy teljesen új utat járhassak. 

Onnantól kezdve még a táj is megváltozott.. mintha sosem jártam volna ott. Ez az út misztériuma.. ez a Camino.. az út, elvezet önmagadhoz..  olykor fájdalmas felismeréseken keresztül juttat el oda, ahol lenned kell. 

Hagyd, hogy fájjon, hogy aztán végre élvezni tudd az életet! 

Írd le a célodat.. járd az utat, higgy benne, ha rossz, engedd, pihenj kicsit, írd le megint, lépj még egyet.. haladj előre.. ha bánt mondd ki, aztán engedd el.. haladj.. tapasztalj, informálódj.. írd le megint.. higgy egyre jobban.. ne add fel a cél előtt.. innen már fél lábbal is (de inkább kettővel).. megvan.. beértél.. élvezd, pihenj, örülj!! Legyél büszke és ünnepeld meg.. és tűzz ki egy újabb célt!

Utam Santiagoba, örökre bennem maradsz..

Ti, akik ezt elolvassátok, kérlek küldjetek erőt a vasárnapi járatlan utakon előadásomhoz este 18.20-tól..