Segítség, a hátamra ugrott egy macska a Caminon!

Nem hétköznapi dolog, hogy az emberre ráugrik egy macska elmélyült zarándoklata közben Santiago de Compostela előtt 80 km-re.  Sőt, 10 km-rel előtte sem lenne szokványos. De egyáltalán szokott ilyen lenni Santiago előtt akárhány km-re is? Vagy bárhol az úton, ahol nincs sem fa, sem háztető, sem konyhapolc közvetlenül fölötted? Ilyen is csak velem történhet..

Camino 2016

Bevallom kicsit túloztam. Az igazság az, hogy provokáltam a cicát. Mégpedig azzal, hogy leguggoltam elé, ő pedig felmászott rám és többet nem akart mozdulni. Úgy érezte, hogy a hátamon van a legjobb helyen.

 A dolog érdekessége, hogy előző évben, szintén a Camino Frances-en, valahol Larrasoana után egy Cafe Bar teraszán ugyanígy rámmászott egy macska, csak akkor a puszta hátamra. Hosszú percekig kellett mozdulatlanul tűrnöm, nehogy megzavarjam cicameditációja közben.

Camino 2015

Visszatérve az utazó cicára, akit nem nagyon izgatott mennyire nehéz a táskám nélküle is, végül nem vittem el Santiagoba. Nem akartam az otthonától és a barátaitól elszakítani, ráadásul az együtt utazással nem kis felelősség nehezedett volna a vállamra ( a hátamnak akkor már mindegy volt..)

Azóta is néha belémmar a kétely, hogy jól döntöttem e, mikor finoman lesegítettem a hátizsákomról. Mi van, ha bennem látta a lehetőséget, hogy eljusson Santiagoba.. mi van, ha én lettem volna számára a kulcs, a híd, a megoldás önismereti útja kezdetén? Lehet, hogy meggátoltam egy cicamegvilágosodást?  

Szörnyű bűntudatom enyhítéséül írom ki magamból eme sorokat remélve a cirmos megbocsájtásában és esetleges helytelen döntésem helyrehozatalában - ha az övében nem is - egy másik földi élőlény életében pótolva. ;-)

Az úton készült teljes "sztori" itt látható :D
https://www.youtube.com/watch?v=LLGg_zLB9jA

Futó kaland

Ha már szeretek másokat motiválni, ezt a kis „futó kalandot” miért tartanám meg magamnak?

Mindeközben mogyorós csokit eszem, hogy visszapótoljam az elvesztett energiát.. (kedvencem a mogyorós csoki extra nagy mogyorókkal.. jó sűrűn legyenek benne a mogyorók! az üres részek szinte idegesítőek, hiába ott a csoki, akkor is!)

Szóval kitaláltam, hogy ismét aktív testedzésbe fogok, ugyanis az úton megszerzett jó kis izmos formámat szépen ellöttyesztettem.. mindennek oka az összevissza evés és a nem rendszeres mozgás.. a súlyom ugyan nem változott, nem lettem kövér, csak löttyeteg. Tegnap este leszállok a vonatról, a sok ülésből már elég volt, megfogadtam, hogy amint hazaérek, futóruha és irány a pálya. Nagyon lelkes voltam, végre megint futás! Kirobbanó formában éreztem magam, feltöltött a pesti hétvége és a telihold is pörget (általában ilyen hatással van rám, teljes aktivitás, szinte semmi alvás..). Le is futottam a 6 km-emet. Nem sok, de ennél többet nem is szoktam, nekem ez elég egy alkalommal. (+ a 3*20 kitörés) Maratont nem hiszem, hogy valaha futni fogok. Büszke voltam magamra, és a közérzetem is meghálálta.

Na eljött a reggel.. napok, lassan hetek óta egy múlni nem akaró náthával küzdök, erős közérzetromboló hatása van, dagadt szemek és társai.. inkább allergiára gondolok, mert megfázni nem igazán szoktam. Minuszokban is futottam már, sosem lett bajom. Ma reggel különösen megviselt ez a dolog, irtó szar passzban ébredtem. Tükörbe jobb lett volna bele sem nézni, ráadásul még szédültem is. Az az állapot, amikor az ember úgy visszadőlne az ágyba és egész nap ki sem kelne. 

De azt mondtam, én ezt most nem hagyom annyiban. Tényleg hagyjam, hogy ledöntsön ez a nyavaja? Adjam meg magam neki? Dehogyis.. kitaláltam, hogy ismét lefutok a pályára azért, hogy fussak.. Összeszedtem magam, megettem egy fél banánt és egy kávét, más nem fért belém.. majd kiszédelegtem az ajtón és irány.. olyan jó 80 éves néni tempóban.. nehézkesen, de azért leértem.. jól van, csak 10 kört fussak le.. az 4530,3 m. Elég lesz most annyi.. hiszen tegnap este is futottam. Botrányosan rosszul ment, a 4. körnél meg akartam halni, s az dolgozott a fejemben, hogy nem kéne ezt most erőltetni.. tegnap jól teljesítettem, nem kell ma reggel is.. majd helyrerakom magam napközben, aztán este visszajövök.. vagy holnap.. 

 Már majdnem így tettem, de valami átkattant.. most tényleg feladnám? csak mert nem olyan jó a közérzetem? csak mert nehezen megy? Kitűztem célul a 10 kört és feladnám? Jött egy olyan érzés, hogy mennyi mindent feladtam azért, csak mert nem volt megfelelő az idő, az állapotom, a kedvem, a körülmények.. csak azért mert nem ment olyan simán.. most itt vagyok lent a pályán.. piszkosul enerváltan és kedvetlenül.. de elhatároztam magam és lejöttem.. 4 körig már eljutottam.. mi lenne, ha azt mondanám, hajtom ameddig bírom.. amíg ki nem dőlök.. ha kidőlök, annak úgy kell lennie. Akkor az egy tanulsága a dolognak, hogy tényleg nem kellett volna erőltetni. Kitaláltam bárhogy is lesz, meg fogom írni nektek..

Tehát már a kidőlésnek is örültem volna, mert az is opció lett. Futok tovább.. már a 8.körnél tartok.. teljes mélypont.. eszembejut a „Nyolcadik utas a halál..” Na, ha ezen túljutok, már „nem halok meg”. Már csak kettő van vissza.. most már nem adom fel.. csak akkor ha kidőlök, de az nem rajtam múlik. A testem bármikor dönthet úgy, hogy ő ki akar dőlni. De én azért lebeszélem erről és futok tovább.. Közeledik a 10. kör vége, kezdek örülni, de bevillan egy belső késztetés: dobj rá még egyet! Az élet is csinál olyat, hogy valamit nagyon várunk, eljutunk a célig és mikor már azt hisszük beértünk, jön egy újabb akadály és feladjuk.. ("Mire már azt hisszük, hogy végre megérkeztünk, jön egy újabb kanyar" - Quimby)

 Lehet már csak egy újabb kört kéne futni, de mi feladjuk, mert nem azt adta a cél, amit vártunk. Jól van, tegyünk rá még egyet.. (közben viaskodik bennem az "ez már megint a teljesítménykényszerem?" érzés a józan eszemmel..) Rájövök, hogy teljesen mindegy, ezt most így érzem helyesnek magammal szemben.. és  így legalább meglesz az 5 km is. 

Kicsit a lépteimet is meggyorsítottam.. beérek a plusz körrel a „célba”.. a szívem majd kiugrik, a lábaim remegnek, csak kóválygok, mint egy részeg.. és hihetetlen büszkeséget érzek.  Megcsináltam!! 

Na de a kitörésekre már tényleg nincs energiám.. tényleg? Most tényleg kihagynám? Hát akkor hogy alakul át a löttyedt segg izmossá? Na de tényleg? Jó, csináljuk.. lesz ami lesz.. remegő lábakkal, de végigcsináltam. Mind a 3*20-at! Annyi engedményt viszont kaptam jutalmul, hogy elég volt 6*10-es bontásban) Szédelegve de nagyon nagyon büszke voltam! Ezek az igazi sikerélmények. Hogy amit magadnak kitűzöl, azt végigcsinálod! Az egész összesen volt egy óra háztól házig, ha ennyi időm nincs magamra, akkor cseszhetem!

Rájöttem, hogy életemben ezek a gyenge pontok, hogy nincs rendszeresség. Hogy lehet ha épp jó passzban vagyok lefutok 10 km-t is, vagy körbetekerem a Balatont egy nap alatt. De ez nem rendszeres.. és a testnek sem tesz jót, ha hirtelen terhelem meg. Inkább legyen napi 5 km, mint kéthetente 10. 

Nagyon fontos a mozgás.. és nem csak a löttyedt segg eltűntetése miatt.. mire hazaértem újaratermelődött az energiám és ugráltam mint egy majom, miközben megfőztem magamnak az energiadús kuszkuszt tojásrántottával, mogyorós csokival.

A mozgás energiát ad, hiába érezzük úgy, hogy elveszi. Nem veszi el, csak végig kell csinálni, legkésőbb a végén visszaadja (+együnk mogyorós csokit) J 

Közérzetjavító, nem utolsósorban alakformáló. És ha nem is az a fő cél, hogy jól nézzünk ki (bár ki nem szeretne jól kinézni), de közben biztosan elégedettebbek és boldogabbak leszünk! Ad egy tartást, hogy minden akadály leküzdhető, még akkor is ha piszok szarul vagyunk közben! De hiszem, hogy minél rendszeresebb lesz az életemben annál kevésbé fogom közben piszok szarul érezni magam! 

Látom az idősebb generáción, hogy bizony sokan küzdenek mozgásszervi panaszokkal, hátfájás, derékfájás, térdfájás stb.. és mindemellett jó kis túlsúllyal.. (nem mindenki, nagyon sok remek formájú idős ember van, nehogy ezen bárki megsértődjön!!) Én ezt nem akarom megvárni. testünk visszatükrözi lelkünk állapotát. Egy elhanyagolt test elhanyagolt lelket is jelent. 

Törődjünk már magunkkal! Nem észt osztok, magamnak is mondom! 

Ha most azt realizáltuk, hogy hú basszus én elhanyagoltam, akkor az tök jó! Mert innen lehet változtatni! Mindenkinek a hozzá közel álló mozgásformával! lehet az gerinctorna, jóga, úszás, futás, "száll a labda jobbra-balra, Pista dobja Béla kapja", vagy bármi! Gumilasztit is pattogtathat ha az jól megizzasztja! 

Egészen addig lehet változtatni, amíg életben vagyunk! utána lehet e, arról nincsenek infóim! Kis testünk viszont úgy tudom csak e világra korlátozódik, becsüljük meg, szeressük és tartsuk karban! Olyan kis ragaszkodó és hűséges, hogy mindig velünk akar lenni, ne csesszünk ki vele! 

Hajrááááá!! 

örömittas lábak a pályán  egy kemény küzdelem végén :)

(megjegyzem, ezeket ne vegye senki készpénznek, nem vagyok sport dietetikus, lehet hogy a mogyorós csoki és a kuszkusz nem a legjobb energia visszapótló.. viszont mostantól az is érdekel hogyan táplálkozzunk helyesen, ha rendszeresn mozgunk és némi izmot is akarunk növelni..  asszem tájékozódni fogok! ;-)